|
A 2012-es év felvételivel kapcsolatos információi már megújuló honlapunkon találhatóak: új honlap felvételi információi .
FONTOS
TUDNIVALÓK - 2011
A
2011. július 17-én lezáruló
beiratkozások után az első számítógépes futtatás eredményeit
július 18-án kifüggesztettük.
2011.
július 19-22 között az első számítógépes futtatás nyomán
sikeresnek nyilvánított diákok el kellett foglalják az elnyert
helyüket, jelentkezve a Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kar székhelyén (a dékáni
hivatalban). Azokat a diákokat, akik nem jelentkeztek ebben az
időszakban, vagy akik visszavonták az irataikat a titkárságtól,
kizártuk a sikeres felvételizők jegyzékéből. Jelezzük, hogy a
sikeres hely elfoglalásakor minden jelentkező diák kifejtette azon
óhaját, hogy minden körülmények között csakis egy adott szakon
kíván maradni, vagy az újrafuttatás nyomán elfogad egy jobb
helyezést, esetleg más opcióban, mint az első sikeres
névsorjegyzékben.
2011.
július 22-én egy újabb számítógépes futtatást eszközöltünk,
melynek nyomán az eredeti sikeres és sikertelenül felvételizők
jegyzéke lényegesen módosult. Ezt a második eredményt
kifüggesztjük július 22-én délután és feltesszük a honlapra
(www.ms.sapientia.ro).
-
- A
második
számítógépes futtatás eredményeképpen a sikertelen
névsorról a sikeresen felvételizők sorába való helyezést
az érintett diákok személyesen kell igazolják a Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karán, a dékáni
hivatalban való szükséges okiratok kiegészítése, a tanulmányi
előszerződés aláírása és a tandíj első részletének
kifizetése céljából.
A
dékáni hivatalban lehet jelentkezni a következő program szerint:
-
- Ha
egy diák tandíjas helyről tandíjmentes helyre került, a
kifizetett tandíjelőleget az egyetemi év megkezdése után, a
diák kérvénye alapján, a Kar visszafizeti.
-
- Ha
egy diák más sikeresen felvételiző helyre került, mint az első
névjegyzéken (július 18-án), és a helyfoglaláskor elfogadta,
hogy jobb helyezést is elfogad, még akkor is, ha más szakra
sorolja be a számítógépes futtatás, az csak az egyetemi év
kezdésekor kell jelentkezzen a dékáni hivatalban, a végleges
tanulmányi szerződés megkötése végett.
-
- Aki
a nyár folyamán (augusztus 31-ig) nem foglalja el a helyét, azt
kiiktatjuk a felvételi jegyzékből és 2011. szeptember 1-én
megejtjük a harmadik számítógépes futtatást. Ennek eredményeit
szeptember
elsején tűzzük ki.
A
szeptember elsejei futtatás és helyfoglalás után szabadon maradt
helyeket ismét kihirdetjük a 2011. szeptember 5 – szeptember 11.
közötti időszaki beiratkozásra.
2011. július 22.
|