... első év végén
egy nyárádmenti faluban gyakorlatoztunk, párosával
bekopogtunk a helybeliekhez és - amennyiben fogadtak -
irányított kérdések alapján
elbeszélgettünk; na nem egymás mellett hanem úgy
igazából meg hány-vettük a dolgokat. Az
egyik háznál már majdnem kudarcot vallottunk,
félig-meddig kitessékeltek az udvarból, ám
egész hátulról egyszer csak elé szólt
egy bácsi: itt vagyok! Éppen aludtam, éjjel
dolgoztunk, de most szívesen beszélgetek - mondta,
aztán egy pillanatra megállt és így
folytatta - hacsak megisztok velem egy kancsó hideg bort.
Alpi éppen akkortájt fogadott, hogy egy esztendeig nem
foglakozik. Én - tekintettel a hőségre és
csak azért, mert hideg volt a bor - gondoltam foglalkozok.
Addig-addig foglalkoztunk, hogy végül a követezőképp
engedett el a házigazda: higgyétek el gyerekek, úgy
szeretlek, mintha saját fiaim lennétek!
Akkor még nem igazán
tudtuk, hogy miért csináljuk - kopogtatunk,
bemutatkozunk, beszélgetést kérünk stb. -
de, ahogy elkezdtük/elkezdtem dolgozni, mindjárt leesett.
Újságíróként ma is azt teszem -
és itt nem a foglalkozásra gondolok :) - kopogok, ha
kell telefonon, majd információt, útbaigazítást,
véleményt, magyarázatot kérek dolgokról,
hogy megértsem, hogy megírjam. Szóval - és
ezt most értsd a marosvásárhelyi Sapientiára
- van benne valami!
ms.sapientia.ro
Web: