|
A
Sapientia – EMTE Szenátusa XLVII. ülésének
469. határozata
2007.
március 16.
A
tandíjmentességre való jogosultság
megállapítása az EMTE Felvételi
Szabályzata, illetve a Tanulmányi és
Vizsgaszabályzat szerint a tanulmányi eredmények
alapján történik, melynek mutatószáma
a kreditindex.
Az
EMTE-n általános elvként fogalmazódott
meg, hogy a beikolázási
szám fele tandíjas, fele pedig tandíjhozzájárulásos
(kivételt képeznek a kommunikáció,
szociológia és pedagógia szakok, ahol az arány
25%/75%), ám a lemorzsolódás miatt ez az arány
– főleg a felsőbb éveken – jelentősen torzul a
tandíjmentesség irányába.
Tekintettel
a fentiekre, az egyre nagyobb hangsúlyt kapó minőségi
kritériumokra, illetve – nem utolsó sorban – a
költségvetési helyzetre, a tandíjmentességre
való jogosultság megállapítása az
alábbi feltétellel egészül ki:
A
tandíjmentességre való jogosultság
elnyerése az előző tanévben elért tanulmányi
eredményeknek megfelelően, a kreditindex szerinti rangsorolás
alapján történik. A tandíjmentes hallgatók
száma évfolyamonként nem haladhatja meg a
felvételire meghirdetett tandíjmentes hallgatói
létszámkeretet,
és a tandíjmentesség feltétele a
szakonként, illetve szakcsoportonként meghatározott
kreditindex küszöbérték feletti tanulmányi
eredmény elérése. A kreditindex küszöbértékét
szakonként, vagy szakcsoportonként a Szenátus
állapítja meg, évente meghatározva
a következő tanévre érvényes értékeket.
A
2007/2008 tanévre érvényes kreditindex
küszöbértékek:
Gazdaságtudományi
szakok 7,0
Román-angol (dupla szak) 7,0
Műszaki és
természettudományi szakok 7,0
Humán- és
társadalomtudományi szakok 8,5
Művészeti
és politikatudományi szakok 8,0
|